2013. december 30., hétfő

2. rész: Legszebb nap

Másnap én keltem utoljára. A fiúk már itt voltak. Pizsamában mentem le.
-Jó reggelt.-köszöntem.
-Jó delet.-mondta Benny.
-Már annyi az idő?-néztem az órára. Gyorsan felmentem a szobámba és felöltöztem. Ezután visszamentem. Elköszöntünk anyáéktól és kiléptünk a házból. A srácok beültettek minket két autóba. Szikiébe és Ya Ouéba. Egy hatalmas épület előtt leállították az autókat. Kiszálltunk majd bementünk az épületbe. Ott három sráccal találkoztunk. Alig hittem a szememnek. A három srác az MDC volt.
-Srácok ők itt Niki, Vivi és Milán.-mutatott be a fiúknak Oli. Bemutatkoztunk majd levettem a kabátot. Pont az a póló volt rajtam amit tegnap kaptam. Pont az MDC-s.
-Jó a felsőd.-jegyezte meg Miki.
-Köszi.-pirultam el. Velük is csináltunk pár képet majd a BTW-vel elmentünk a parkba. Jól elhülyéskedtük az időt. Mikor már annyira fájt a lábam, hogy nem bírtam egy lépést se menni leültem a közeli padra.
-Na jösz?-lépett elém Oli.
-Én innen egy tapottat sem megyek.-mondtam.
-Akkor itt fogsz aludni?-kérdezte.
-Aha.-nevettem. Oli leült mellém.
-Jöttök?-kérdezte Sziki.
-Mindjárt megyünk. Menjetek előre.-szólt vissza a szöszi majd levette fejéről az elmaradhatatlan sapkát és a fejemre tette.
-Hm...jól áll.-jegyezte meg.-Persze rajtam jobb.
-Na persze.-mondtam. Oli felállt majd a kezemért nyúlt amit én el is fogadtam. Észre sem vettük, hogy kézen fogva megyünk vissza a többiekhez. Csak mikor már odaértünk akkor engedtük el egymás kezét.
-Következő állomás?-kérdezte Benny.
-MC'Donalds.-mondtuk egyszerre Olival.
-Összebeszéltetek?-kérdezte Milán.
-Ja nem. Csak mind a ketten éhesek vagyunk.-mondtam. Elindultunk a Westend felé. Ott kerestünk egy MC'Donalds-ost és elfoglaltuk helyünket. Minő véletlen én pont Oli mellé kerültem. Miután bekajáltunk elmentünk a mozi részbe és kiválasztottuk, hogy mit nézzünk. Mi Nikivel a This Is Us-t akartuk megnézni, Milán és Bence Harry Pottert akartak nézni. Oli, Ya Ou és Sziki viszont a Horrorra akadvát akarták nézni. Le lettünk szavazva. Milánék is szóval a horrort néztük meg. Nem bírtam odanézni tehát a kezemet a szemem elé tartottam. Persze most is Oli mellé kerültem. Ő megfogta a kezemet és ujjával apró köröket rajzolt a tenyerembe. A film további része már nem is érdekelt. A fejemet Olivér vállára hajtottam. Mikor a filmnek vége lett Olival kézen fogva jöttünk ki a moziból majd a fiú félrerántott a többiektől.
-Tudom, hogy még csak 48 órája ismerlek, de úgy érzem beléd estem.-mondta majd gyengéden megcsókolt.
-Én is.-csókoltam vissza. Ő elmosolyodott majd kézen fogva visszamentünk a többiekhez. Persze unokatesóim nem hagyhatták szó nélkül.
-Haver. Ha megbántod összetöröm a csontjaid.-fenyegette meg Milán Olit.
-Én viszont örülök nektek.-fogta meg Sziki kezét Niki.
-Szóval?-vontam fel szemöldökömet.
-Ó tényleg.-mondta Niki majd megcsókolta Szikit. Milán Szikinek is mondott pár nem túl kedves szót majd elindultunk haza. A srácok hazavitték Nikiéket és engem. Persze Oli maradt velem. Bementünk és a kanapén anyát, apát, Szilvit és Oli testvérét Eriket találtuk. Ránéztem a faliórára ami éjfélt mutatott. Ajaj mi lesz ebből? Oli megérezte, hogy félek és ezért szorosabban fogta kezemet.
-Látjátok. Mondtam, hogy nem lesz bajuk.-szólalt meg Erik.-Viszont az érdekelne, hogy miért most jöttetek.-tette hozzá mikor Szilvi tarkón vágta.
-Sajnálom, de bementünk a Mekibe és a moziba is.-mondtam.
-Előtte mit csináltatok?-kérdezte anya.
-Mikiéknél voltunk utána mentünk a parkba.-felelte Oli.
-Oké. Most az egyszer nem haragszok, de még egy ilyen és szobafogság.-mondta apa. Én alig észrevehetően bólintottam. Elköszöntem Olitól és Eriktől majd távoztak.
-Kislányom. Mi van közted és Olivér között?-kérdezte anya.
-Járunk.-feleltem suttogva.
-Ennek örülök.-mondta apa majd adott egy puszit homlokomra és én mentem aludni.

2013. december 26., csütörtök

1. rész: Valóra vált "álom"

Vivien vagyok. 18 éves. Van két unokatesóm Niki és Milán. Niki 18 Milán meg 15 éves. A ByTheWay legnagyobb rajongója vagyok én is és Niki is. Mióta csak megláttam a srácokat azóta egy kicsit bunkó lettem, mert láttam olyan kiírásokat amikben az van, hogy ez meg az találkozott a srácokkal. Én is találkozni akarok velük! Na de nem is ez a lényeg. Ma karácsony van. Ez a kedvenc ünnepem.
-Kislányom. A karácsonyi ajándékodat egy kicsit előbb kapod meg.-zökkentett ki apa majd cinkosan anyára nézett. Ezek meg miben sántikálnak. Több időm nem volt gondolkozni azon, hogy vajon mit kapok a szüleimtől, mert csöngettek.
-Megjött az ajándékod.-mosolygott anyu. Apával kimentek beengedni az ajándékomat. Amikor visszaértek akkor az oldalukon négy fiú voltak. Amikor az egyik levette a sapkáját és a többi követte a példáját egyből felismertem. Anyáék a ByTheWay-t hívták meg karácsonyra. A szám eltátottam.
-Boldog karácsonyt kislányom.-mondta apa. Még mindig nem bírtam megszólalni. Időközben a srácok már a kabátot és a csizmát is levették.
-De, hogy...-nyögtem ki.
-Emlékszel a barátnőmre akinek két fia van?-kérdezte anya.
-Igen.-nyögtem ki.-Szilvi igaz?-kérdeztem.
-Igen. Ő Olivér édesanyja.-mosolyodott el anya. Ebben a pillanatban anya és apa nyakába ugrottam.
-Köszönöm.-mondtam.
-Szívesen. Nikiék mindjárt itt lesznek.-mondta apa.
-Oké.-feleltem.
-Hahó mi még mindig itt vagyunk.-szólt közbe Olivér. A többi srác oldalba bökte Olit.
-Bocsánat, de Oli éhes.-mondta Sziki.
-Ahogy én is.-néztem anyáékra.
-Mindannyian.-mondta anya majd az étkezőbe ment ahol már meg volt terítve. Ekkor csöngettek.
-Nyitom.-mondtam majd mentem kinyitni az ajtót. Ott ahogy sejtettem Niki, Milán és a köriék voltak.
-Szia Vivi.-köszöntek.
-Sziasztok.-köszöntem majd beengedtem őket. Mivel Niki is imádja a ByTheWay-t ezért tátva maradt a szája amikor meglátta a kanapén hülyésgedő fiúkat.
-Srácok ők itt az unokatesóim Niki és Milán. Niki és Milán ők meg a ByTheWay.-mondtam.
-Heló.-köszöntek a srácok. Niki valamit motyogott, de szerintem senki nem értette, hogy mit. Bementünk az étkezőbe.
-Szóval ezért csináltál ennyi kaját.-jegyeztem meg anyának.
-Igen.-mondta. Miután megkajáltunk mentünk a fához. Anyának és apának már Mikuláskor odaadtam az ajándékukat ezért csak Nikiéknek kellett. Előbb ők adták oda az ajándékot. Nikitől egy rajzott kaptam amin a BTW-s srácok vannak. Milántól is rajzott kaptam, de ő az MDC-t rajzolta le. Én Nikinek egy koncertjegyet adtam a BTW közelgő koncertjére amire nagyot sikkantott. Milánnak meg egy olyan pollót amit mindig is szeretett volna. Pluszban még kaptam a köriéktől egy BTW-s és egy MDC-s pollót. A srácokkal a végére annyira összemelegedtünk, hogy felvettem a BTW-s pollómat és megkértem a srácokat, hogy csináljunk egy képet. Fogtam a rajzot amit a Nikitől kaptam majd megkértem Nikit, hogy csinálja meg a képet. Utána a srácok Nikivel csináltak úgy, hogy Niki feltartotta a koncertjegyet. Utána mind a ketten csináltunk képet a srácokkal. Végül beállítottuk Milánt is a fiúkhoz. Életem legszebb karácsonya volt. A srácok megígérték, hogy holnap eljönnek és sétálunk meg beszélgetünk. Niki és Milán úgy döntött, hogy nálam alszanak ezért holnap ők is velünk tartanak. Mikor a fiúk mentek el már annyira összemelegedtünk, hogy már meg is öleltük őket. És ahogy láttam Milán is kezdi megkedvelni a ByTheWay-t.

2013. december 19., csütörtök

Prológus

Hát itt lennék a legújabb blogommal. Ha valakit idegesít, hogy ennyi blogom van akkor kérem jelezze. Ez most nem BTR vagy 1D blog hanem ByTheWay. Remélem mindenkinek tetszeni fog.

Minden Wayer álma, hogy láthassa ezt a négy srácot élőben. Ha csak egy pillanatra is, de láthassa. De mi van ha a lány aki találkozik velük bunkó, de szereti a srácokat? Vagy ki van akkor ha össze jön az egyikkel? Tartsatok velem ha kíváncsiak vagytok a válaszokra.